Kiemelkedő sikereket hozott a Gyulai István Sportiskolai Általános Iskolának az idei Grundbirkózás Diákolimpia Országos Döntője, amelynek a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia adott otthont. A rangos, kétnapos eseményen az ország legjobb iskolái mérték össze tudásukat, összesen 640 induló részvételével.

Az első versenynapon a fiúké volt a főszerep. A Gyulai Sportsuli mindkét korcsoportban magabiztos, fölényes teljesítményt nyújtott, és az 1. és 2. korcsoportban is megszerezte az országos bajnoki címet. A csapatok fegyelmezett, taktikus versenyzéssel és kiemelkedő küzdőszellemmel bizonyították felkészültségüket. Ezzel az újabb diadallal immár hatodik alkalommal hódította el a Gyulai a diákolimpiai országos döntő csapatelsőségét, ami páratlan sorozatnak számít a Grundbirkózás Diákolimpia történetében.

A második napon a lányok léptek szőnyegre. Az országos mezőnyben az iskola mindkét korcsoportban kiválóan szerepelt, és bejutott a legjobb négy közé, így az ország négy legeredményesebb iskolája között jegyezhették őket.

Az első korcsoportos lányok fantasztikus küzdelmek után a dobogó harmadik fokára állhattak fel, ami önmagában is óriási eredmény. A második korcsoportban azonban még ennél is nagyobb bravúr született: a csapat mindössze két igazolt birkózóval vágott neki a döntőnek, a többiek a Fit-Kid sportágban jeleskednek. A lányok hatalmas elszántsággal és példamutató összefogással versenyeztek, és végül megnyerték a Grundbirkózás Diákolimpia Országos Döntőjét.

A csapatok felkészítésében, mind a fiúk mind a lányok tekintetében, elévülhetetlen érdemeket szerzett Kliment László, a Gyulai István Sportiskolai Általános Iskola testnevelő tanára, az ESMTK Birkózó Szakpsztály edzője, valamint Balogh Ferenc és Julian Xique Gonzales szintén az ESMTK Birkózó Szakosztály edzői. Szakmai munkájuk, elhivatottságuk és a gyermekekbe vetett hitük alapozta meg ezt a kimagasló sikert.

Külön köszönet illeti az ESMTK Birkózó Szakosztály elnökét, Losonczi Ottót, a folyamatos támogatásért. Az idei döntő eredményei ismét bebizonyították: az elkötelezett szakmai munka, az összetartó közösség és a fiatalok kitartása együtt országos sikerekhez vezet.

GRATULÁLUNK!

A Gyulai István Sportiskolai Általános Iskola csapatai:

1.korcsoport FIÚK:  I.hely

Buziássy Márton 2.s

Fintor László 2.s

Veress Olivér 2.s

Géczi-Benkő Olivér 2.s

Kliment László Dávid 2.s

Bácsics Tibor 2.s

Ferencz Ferdinánd Teó 2.s

Várpalotai Patrik 2.s

Szendrei Ádám 3.a/b

2.korcsoport FIÚK: I.hely

Bozó Patrik 2.s

Tímár Patrik 5.b

Farkas Nimród 3.a/b

László Szabolcs 3.a/b

Marcinkovics-Kovács Zekő 4.s

Kispál-Albu Igor 4.s

Csekő-Crecan Augustin 4.s

Csider Tamás 4.s

Nagy Benjámin 4.s

Patócs Santoyo Dániel 4.s

1.korcsoport LÁNYOK: III.hely

Papp Hanna Zoé 2.s

Rigler Lara 2.s

Mudris Amarilla Johanna 3.a/b

Kozma Léna 2.s

Kiss Zselyke 2.s

Horváth Sanel 2.s

Németh Hanna 2.a

Bencsik Hanna 2.s

Bogárdi Léna 2.s

2.korcsoport LÁNYOK: I.hely

Jakab Olívia 4.s

Onódi Liza 4.s

Ambrus Panna 3.c/b

Kaszaky Bora 4.s

Rácz Krisztina 4.s

Szakács Lara Joana 4.s

Kovács Alíz 4.a

Zorkóczy Zsóka 4.s

Molnár Csenge 4.s

Kallós Hanna 4.a

Mézes Csenge 5.c