Valaki felvetette, miért nem csak múzeumunk, vagy iskolamúzeum. Azért, mert ez a gyűjtemény hangsúlyozottan a miénk. Minden darabját a mieink gyűjtötték, hozták be. Több száz diák, szülő, pedagógus és a takarító nénik!
A 70-es évek végén egy pecsétnyomót küldött be egy kolléganőnk az Országos múzeumi pályázatra. Nyert, III. helyezést. Aztán Ő elment s én örömmel mondogattam a diákjaimnak: pince, padlás, kamra… Szülői engedély kellett, hogy behozzák a kincseket örökre. Némelyiken még most is rajta van a felirat a diák adataival. A tanári dicséret mellé szép jutalmakat is kaptak diákjaink az említett pályázaton. Volt olyan év, hogy 26 diák nyaralhatott a Balatonon, vagy egész napos buszkirándulás (a névsor megmaradt, ma is látható az egyik vitrinben) de gyönyörű műtárgymásolatot nyertek, hiszen körülbelül 10 éven át országos elsők voltunk.
Aztán 1990-től ez a pályázat nem jelent meg többé. Nem bántuk annyira, mert az előző években az volt a feltétel, hogy örökbe nagy múzeumok-ba kerültek legszebb tárgyaink. Mindennek nagyon tudtunk örülni, például amikor behozta a diák és elmondta a tárgy történetét, majd Ő helyezte be a történelem teremben lévő vitrinbe a saját nevével. Amikor pedig tanultunk olyasmiről (például honismeret órán), akkor kézbe adtam. Jó volt látni milyen óvatosan bántak a tárgyakkal. A történelem teremben soha nem volt rongálás, lopás, pedig sok mindent nem tudtunk elzárni (például a fali polcokon: rádiók, TV 59-ből, petróleumfőző, kávéfőzők, vasalók, mérleg, stb. Iskolánk a papírgyűjtésben is mindig élen járt. Ilyenkor különösen szemfülesek voltak gyerekeink. A kapott papírok közül kiválogatták a régi újságokat, könyveket, de észrevették a háttérben a kidobott tárgyakat is. Így mentették meg az esőáztatta Singer varrógépet, melyet szívesen nézegettek, hajtották is eleget (fizika).
Valójában nem csak a történelem, hanem más tantárgyak is használhatták gyűjteményünket, mely folyamatosan gyarapodik. Rengeteg újságunk van az elmúlt 120 évből, évtizedekre bontva s így a történelem, irodalom órákon lehet belőle olvasni adott szempontok alapján és csak úgy is… A rajzos kollégánk örül a szép formájú tárgyaknak. Az ének szakosunk megmutathatja a kecét (Kis kece lányom…)
A Mi Múzeumunk egy-egy darabja 2005-ben.
A Mi Múzeumunk a történelem teremben, 2005-ben. Nem igen akadt szabad hely sehol.
A Mi Múzeumunk az emeleti „zsibongóban” a képek szintén 2005-ben készültek.
A gyermekélet régen: iskolai és úttörő-, kisdobos emlékekben. Nem egy szülő ráismert magára a képeken, tábori naplókon. Mindez újabb ötletet ad, hogy hiszen hasonló nekem is van, be is hozom, itt jó helyen lesz…
2010. szeptember 15-én avattuk a MI MÚZEUMUNKAT.
Köszönet mindenkinek, aki ebben segített!
nyugalmazott pedagógus